Ide utaznak a magyarok idén nyáron!

A januári utazásfoglalások alapján Görögországban fog nyaralni a legtöbb magyar a nyáron. Egyiptomtól már nem félünk, sőt itt költjük el a legtöbb pénzt. Horvátország a családosok kedvence. Jó hír, hogy olcsóbban nyaralunk idén.

A legnépszerűbb célpontok

A StartUtazás felmérése szerint idén Görögország, Törökország, Bulgária, Tunézia, Egyiptom és Horvátország a legnépszerűbb külföldi utazási célpontok. A több mint 3.000 foglalás alapján készült – nem reprezentatív – felmérés szerint a hat legnépszerűbb országba megy a magyarok 85%-a, sőt az első három országban nyaral a magyarok kétharmada.

A tavalyi évhez képest legérdekesebb változás, hogy Egyiptom ismét felkerült az utazási térképre. Míg tavaly csak a nyolcadik helyet érte el az ország a rossz biztonsági helyzet miatt, idén felugrott az előkelő 5. helyre. Érdekesség az is, hogy míg tavaly főként párok, idén már családok is utaznak a piramisok országába. Ez is mutatja, hogy az országot ma már biztonságosnak tekintik a nyaralók.

Olcsóbban nyaralunk!

Jó hír a nyaralóknak, hogy szinte az összes országban csökkentek a nyaralás költségei. Törökországban és Görögországban csak kismértékű volt az árcsökkenés, ám Bulgáriában és Tunéziában több mint hat százalékkal estek az utazási árak. Az áresés oka az egész Európát sújtó defláció.

Egyedül Egyiptomban tapasztalható jelentős áremelkedés. Tavaly a biztonsági kockázatok miatt még ingyen sem akartak az emberek a Vörös-tenger partjára utazni, most, a növekvő kereslet miatt több mint 50%-kal nőttek az utazás költségei.

Az első helyezett: Görögország

Görögország első helyét a népszerűségi listán csak a két évvel ezelőtti görög válság ingatta meg időlegesen. Görögország esetében nem lehet általános érvényű mintákat találni sem a nyaralás értékére, sem arra, hogy kik választják a nyaralás célpontjának, hogy milyen céllal, milyen okból keresik fel az országot. Rengetegen mennek Észak-Görögországba szárazföldi egyéni vagy buszos utazással, illetve a szigetekre charterrel utazva. Egy biztos, ha Magyarországról hárman tengerpartra indulnak, egyikük (34,1%) Görögország felé veszi az irányt.

(Görögországi nyaralások)

A 2. Törökország: itt hagyjuk a legtöbb pénzt

Törökország végzett a második helyen, ha az utasok számát (22%) vesszük alapul, de messze az első helyre kerül, amikor a rangsorolás alapja a nyaralásokra költött összeg. Törökországban csak (98% felett) all inclusive ellátásos, 4 és 5 csillagos szállodákban foglaltak utat a magyar utasok a 2015-ös nyaralási szezonra. A legtöbb esetben 3 és 4 fős családok utaznak nagyobb gyerekekkel. Törökország vonzerejét a kiemelkedő minőség és a tengerpart adja.

(Nyaralások Törökországban)

 

A 3. Bulgária: Szép is, olcsó is, jó is

Bulgária a nyaralás szempontjából igazán fontos szép-olcsó- jó hármasából az egyik legjobb keveréket kínálja. Igazi családi nyaralóhely, az idei tapasztalatok alapján átlagban négy fő, két felnőtt és két gyerek utazik valamelyik Fekete-tenger melléki városba.

Bulgária abból a szempontból is különleges, hogy közel azonos arányban vásároltak egyéni utazásos nyaralásokat, mint charterrepülős utakat. Minden kilencedik (10,9%) magyar utas a Fekete-tenger finom homokos fövenyén fogja kipihenni fáradalmait, családjával együtt.

(Bulgáriai nyaralások)

 

A 4. Tunézia: a pici gyerekesek paradicsoma

Minden 12. utas (8,5%) az idén Tunéziában fogja tölteni a szabadságot. Tunézia egyértelműen a családi nyaralásra teremtetett: a lassan mélyülő, finomhomokos tengerpartokon a kisebb gyermekek is biztonsággal pancsolhatnak. Az eddig tapasztalatok szerint a családok tudatosan választják az Észak-afrikai ország strandjait, igen nagy arányban egy pici gyermekes családok vásároltak utat Tunéziába.

(Tunéziai nyaralások)

 

Az 5. Egyiptom: ötször annyi magyar, mint tavaly

Tavaly a labilis belpolitikai körülmények miatt Egyiptom csak a 8. helyen állt a rangsorban, az idénre azonban ismét visszatért a korábban mindig is elfoglalt helyére. Az idén ötször annyi magyar utazik majd Egyiptomba a nyáron, mint egy évvel korábban.

 Egyiptom igazi egzotikus úti cél, az egyik legszebb tengerparttal, ami itthonról öt óra repülési időn belül elérhető. Nem is csoda, hogy az élmezőnyben Egyiptom esetében a legmagasabb az egy főre eső ár. Egyiptomban túlnyomó részben 5*-os, all inclusive ellátású szállodákra volt igény a januári időszakban.

(Egyiptomi utak)

 

A 6. Horvátország: a háromgyerekes családok célpontja

Az utasok 6%-a foglalt le eddig Horvátországba nyaralást. A szám alacsonynak tűnik, de itt sok az egyéni utazás, és a korábbi tapasztalatok szerint sokkal később, május után érkezik hatalmas mennyiségben érdeklődés.

Ami azonban a számokból így is kiderül: Horvátország a leginkább családi célpont, itt a legmagasabb az együtt utazók száma, és itt a legalacsonyabb a nyaralásra befizetett összeg. Csak Horvátországban magasabb az átlagos csoportlétszám négynél, azaz a három gyermekkel utazók elsődleges célpontjának az Adria tűnik.

(Horvátországi nyaralások)